A Bodom tó története:

1960 júniusában négy finn tizenéves úgy döntött, hogy a Finnországban lévo több száz tó egyikénél fog táborozni. A választásuk a Bodom nevu tóra esett Espooban, ami kb. 20 km-re, északra van Helsinki-tol. Ez a tó nem volt nagy híresség, de június 5.-én bevéste magát a történelembe. A két 18 éves fiú, Seppo Boisman és Nils Gustafsson és a két 15 éves lány, Maili Björklund és Anna Tuulikki egy kellemes helyre számítottak, ahol tudnak pihenni és úszni. De valaki vagy valami (vad) nézte a fiatalokat. Mikor éjfél körül lefeküdtek, reggel 3-6 óra között, mikor a gyerekek aludtak, különös dolog történt: Valaki megtámadta oket. A gyilkos átdöfte a sátrat egy késsel és orjöngése közben brutális módon megölte Annát, Mailit-t és Seppo-t. Az áldozatokat többnyire fejen, nyakon és felsotesten érte támadás. Az egyik lány nyakán 11 szúrás volt.

Nils el tudott menekülni, ám a gyilkos ot is eltalálta egy nagy kovel, de túlélte. A fiú látott mindent és nyilván a gyilkost is. Ez túl sok volt neki és megorült, ezért szanatóriumba került. Ez az eset olyan hatással volt rá, hogy a történtekbol semmire sem tudott visszaemlékezni. Hipnotizálással tudták emlékeztetni az incidensre, de csak emlékfoszlányai voltak, és ezek között egy ember bukkant fel, ám a személyleírás nem volt elég pontos. Gustafsson csak arra emlékezett, hogy a gyilkos szemei izzottak… (red light in his eyes?) Napjainkban Nils 60 éves, és buszsoforként dolgozik Espooban. A rendorök egész nap kutattak Häspergenben (a gyilkosság helyszínén), és rájöttek, hogy a gyilkos ellopott néhány holmit a gyerekektol. Elemelte a pénztárcáikat, benne a papírjaikkal, óráikat, egy bordzsekit, a fiúk cipoit, a lányok fürdoruháit, egy törölközot és egy kést. Az egyetlen nyomravezeto dolog egy 80 cm x 40 cm-es párnahuzat volt, amit a gyilkosság helyszínétol nem messze találtak.

De a tó története még nem ért véget. A gyilkosság után 12-32 órával egy 37 éves Assman nevu német öregember érkezett összezavarodott elmével abba a kórházba, ahol Nils próbálta visszanyerni az emlékezetét. Csupa vér volt. Mikor a doktorok végeztek a munkájukkal, rájöttek, hogy az öregnek nincs semmi baja. Az nem a saját vére volt. Csak a ruhája volt vörös a vértol. Sajnos az ember nem beszélt Finnül, ezért az orvosok nem tudták megkérdezni tole, hogy mi baja van, úgyhogy kiengedték a kórházból. Kis ido elteltével jött a rendorség, és ahhoz már túl késo volt, hogy újra megtalálják a fickót… Egy év múlva, amikor Assman rendbejött, meginterjúvolták. Beszéde után egész este sírt. Késobb elolvasott egy Német detektív könyvet, ami egy emberrol szólt, akit sosem kapott el a gyilkos. Assman ezt mondta az orvosának: ”Látja? Az embert nem kapták el! Milyen furcsa…” Ezt is megemlítette: ”Igen, elég jól bánok a késekkel, de bárki, akit megszúrtam vele, meghalt!” Aztán Assman jelenlegi lakhelyére, Svédországba költözött.

Az esetnek nem volt igazi tanúja. Csak egy halász volt a tó másik partján, de o nem látott semmit, mert baj volt a látásával. Csak egy bokrok között bujkáló emberre emlékezett. A rendoröknek körülírta, és ok rajzoltak róla egy képet. Érdekes, hogy Nils Gustafsson is hasonló személyleírást adott az emberrol, mialatt hipnotizálták.

Sok más gyanús személy is járkált arra, egyik közülük egy táskát cipelt a hátán, amiben olyan dolgok voltak, mint amiket a gyilkosság áldozataitól elloptak.